en
11.21 szo ANËK (DK) w/ Monkeyneck + BØC Esemény leírása

Ha egy seregnyi nyughatatlan partiűrlény afelől érdeklődne, hogy milyen a jó klubzene 2015-ben, a legközelebbi Anëk fellépés felé irányítanánk őket. November 21-én ez pedig történetesen az Amper Klubban lesz!

Karina és Denise volt az első lány duó, akiket a VIVa MUSiC istállójába befogadtak. A kétezres évek eleje óta szüntelenül turnéznak és gyártják a számaikat. Vokálokkal tűzdelt dallamos house alapokra építkeznek, saját zenéiket pedig Steve Lawler, Richie Hawtin vagy épp a Hot Since 82 és Pan-Pot is rendre rongyosra pörgeti.

Tavaly nyáron a Sankeys Ibizában volt rezidenciájuk, ahol hetente játszottak, de a minden dj „hol lépnék fel a legesleglegszívesebben“ bakancslistájának első helyén tanyázó londoni Fabricot is bevették 2014-ben, aminél nagyobb elismerést nehezen találni. Ezek után már nem is meglepő talán, hogy kiadót is alapítottak: a fellépések és zeneírás mellett a maradék idejüket a Kena Records vezetésével töltik.

Először látjuk továbbá vendégül az Amperben a budapesti Monkeynecket is ezen az estén! Monkeyneck a house zenék vokálokkal sűrűn tarkított darabjait kedveli, minek megfelelően a Soundcloudjára lépve Chet Faker, Sam Smith és Passed remixekt is találunk tőle a saját számai mellett. Helyi harcosként pedig a Space Inhalerzből jól ismert BOC is visszatér a pultba, hogy egy adagnyi hiperhangulatos négynegyeddel tetézze az amúgy sem laza felhozatalt.

Nyári hangulatú, fülledt house bulikkal lázadunk tehát a tél ellen, november 21-én is várunk mindenkit szeretettel!

img_5959

img_5981

img_5984

img_6009

img_6018

img_6047

img_6065

img_6069

img_6077

img_6166

img_6167

img_6185

img_6200

img_6210

img_6212

img_6250

img_6303

img_6305

img_6311

img_6335

img_6399

img_6425

img_6441

img_6446

img_6448

img_6516

img_6518

img_6519