en
03.07 pén SOUL ON WAX W/ DJ BOOTSIE + TURNER + ACID Esemény leírása

A Soul on Wax második felvonására az egyik legnagyobb nemzetközi elismerésnek örvendő magyar dj-producert, Bootsiet hívjuk vendégül! Hazai frontról pedig a sorozat házigazdái, azaz Turner és Acid is le fogja gurítani a lemezes bőröndjét az Amperbe.

DJ Bootsie az urbánus hip hopban utazik, számai döntő többségében instrumentálisak, melyekben keverednek az elektronika, a jazz, a kortárs- és népzenei elemek egyaránt. A 2004-ben megjelent első lemezére már hazánkban és külföldön egyaránt felfigyeltek, amiről tanúskodik, hogy felkerült DJ Cam mixlemezére is egy közülük, valamint a CSI helyszínelők hanganyagának is felhasználták. Ilyen referencia mellett nem is csoda, hogy a második lemeze 2009-ben már az angol BBE kiadónál jelent meg, mely világszerte megnyerte a kritikusokat.

Persze, a DJ Bootsie a határon innen is bőven hallat magáról. Rófusz Ferenc Ticket című filmjének zenéjét is ő szerezte, a Magyar Állami Operaház felkérésére átdolgozta Erkel Ferenc operájának, a Hunyadi Lászlónak két tételét, valamint a Gondold újra! divat- és design show zenei arculatáért is ő felelt.

Márciusban tehát egy roppant ízlésesen válogatott szettre számíthatunk, amit a hip hopra és finom elektronikára hangolt fülek biztosan értékelni fognak. Az est házigazdái pedig szokásukhoz híven hozni fogják a tőlük megszokott beateket, úgyhogy aki egy kicsit a négynegyektől el szeretne kalandozni, az feltétlen nézzen le hozzánk hetedikén. A belépő pedig, mint mindig, most is 600 forint lesz.

 

img_2358-1

img_2361-4

img_2363-5

img_2392-9

img_2419-12

img_2424-13

img_2441-15

img_2462-18

img_2514-29

img_2567-35

img_2570-37

img_2584-40

img_2596-43

img_2605-44

img_2659-50

img_2681-51

img_2717-55

img_2810-64

img_2830-67

img_2856-69