en
MAGASHOUSE W/ KARANYI + STEREA
02.15 szo MAGASHOUSE W/ KARANYI + STEREA

Városunk ikonikus építményéről neveztük el azt a sorozatunkat, ami a minőségi house zene világának láthatárán kémlel körbe. 

Ezekre az alkalmakra olyan, a house zenék világában élő dj-ket hívunk, akik jó ízléssel ácsolnak hidat az underground és a mainstream zenék közé. Nem felejtik el, hogy egy parti feladata alapvetően a szórakoztatás, nem pedig nagydoktori disszertációk hipotéziseinek felállítása, azonban a szórakoztatást jó ízléssel, magas minőségen, innovatívan és főként tiszta szívvel teszik. Mi pedig nagyon hálásak vagyunk nekik érte.

Első alkalommal KARANYI kapcsolja fel a MAGASHOUSE főkapcsolóját, aki immár egy jó évtizede állandó szereplője a hazai partiéletnek. Az első átütő sikert a 2001-ben kiadott, Oktogon című lemeze hozta el számára, amit 2004-ben a Digital Digital követett, mely már nyíltan szélesebb közönségnek szólt. A kezdeti live act-ek mellé 2005 óta vállal önálló dj-fellépéseket is, melyeken persze szintén 100%-ban jelen van a lemezein megszokott KARANYI stílus. Szettjeivel a mainstream house-ra és az underground electróra vágyó közönséget egyaránt megmozgatja, a táskájában lapuló speckó bootlegekkel és a rá jellemző karakteres mixelési technikával pedig biztos kézzel üti le a ziccereket.

Ezen az estén a pécsi StereA szegődik társául, amely név Albrecht Zsolt, a város egyik legrutinosabb dj-jének legőszintébb zenei énjét takarja. Zsolti ezen az estén végre kompromisszumok nélkül veheti elő lemeztáskájából és winchesteréből azokat a house számokat, amelyekbe ő ugyan fülig szerelmes, de egy átlagos pécsi partin sajnos csak nagy ritkán lehet őket elővenni. Na, de a MAGASHOUSE partikon simán.

A belépő 600 forint lesz. Várunk mindenkit szeretettel!

Oszd meg a többiekkel