en
MARIBOU STATE (UK)
12.14 szo MARIBOU STATE (UK) W/ KOLLEKTIVA + BOCI

Különös örömünkre szolgál bejelenteni, hogy Magyarországon először nálunk fog fellépni a Maribou State. Az okos elektronika jegyében szervezett következő esténkre ezúttal a könnyed, lélekemelő house számaival az elmúlt két évben elhíresült brit duót hívtuk el, valamint a hazai pályáról a Kollektivát és a boct.

 A szigetország új hullámos producerei között is különcnek számító Maribou State a house vokálokkal tűzdelt, a soulból, future garegeből és downtempóból egyaránt merítő vonalát képviseli. Bár a Disclosure-rel és Bondax-szal szokták együtt emlegetni, de zenéjük a trendektől sokkal elrugaszkodottabb – nem arra törekednek, hogy a lejátszási listák élére kerüljenek, inkább saját hangzásvilágukra koncentrálnak. Az pedig csak hab a tortán, hogy az egész internet egyöntetű véleménye szerint imádni kell a számaikat. Két éve, a Fat! Recordsnál jelent meg az első kiadványuk – az Olivia kislemez, ám igazán az ezt követő számuknál figyeltek fel a srácokra. Egy Lauryn Hill bootleget töltöttek fel, ami több ezer lejátszást kapott a Youtube-on és a brit Radio 1-en is pörgetni kezdték, rögtön elnyerve Bonobo, Diplo és Pete Tong rajongását. 2012-ben leszerződtek a Southern Friend Recordshoz és a kiadóhoz közel állo Crookers Hummus című számának remixét készítették itt el először, ami a Hype Machine listájának élére került. A pozitív visszajelzések áradata ezzel nem maradt abba, a Native EP-jük a Mixmagen kapott 10/10 pontot, de legutóbb még a Guardianben is pozitívan nyilatkoztak felőlük, miközben rajongótáboruk egyre növekedett.

 Viszonylag stabilan jelentkeznek új megjelenésekkel, a Southern Friend mellett már a Catz’n’Dogz vezette Pets Recordingsnál is találkozhatunk velük, de közben a remixelést sem hagyták abba szerencsére. A Crookers mellett a Wretch 32-nek és és a 2 Bearsnek átdolgozátk egy-egy számukat, a legnagyobb sikert azonban Fatboy Slim Praise You című számának remixével érték el.

A négynegyedeket az este folyamán a hazai színtérről a Kollektiva fogja biztosítani, a pécsieket pedig a Space Inhalerz és MONO8 projektekből ismert boc fogja képviselni. December egyik legjobb estéje lesz ez, ne hagyjátok ki!

 

 

Oszd meg a többiekkel