en
03.24 pén MARIBOU STATE (UK) w/ BETWIXT + Passed Dj Set Esemény leírása

Tavaszköszöntő minifesztivállal dobbantunk március végén, ahol a léleksímogató brit elektronikát egy roppant ízléses, ámde súlyos basszusok lüktetésétől fülledt házibuli hangulatával vegyítjük. A kedvenc szigetországunkból érkező, hiperhangulatos számairól és szettjeiről elhíresült Maribou State fellépését a Passed zenekar DJ szettje fogja kísérni, valamint a BETWIXT kísérleti elektronikus alkimista társulásból heten is az Amperbe érkeznek! Tehát, összesen 9 fellépéssel fogunk várni mindenkit március 24-én! Madárcsicsergős house, medvekeltő techno, szépen éneklő trap… itt a tavasz, szabad a tánc! ♥

Az Amper Kert volt az első 2016 nyarán, amikor kipróbáltuk, milyen a feltörekvő brit producerek és a BETWIXT labor egybeeresztése. Eli & Fur társaságában a nyár legemlékezetesebb éjszakája sült ki a receptből, amit most tavasziasra alakítunk. A Maribou State meghatározásánál a szokásosnál azonban nehezebb dolgunk van. Alapvetően house, de jó sokat merítenek a downtempoból, soulból, future garageből, és mindezt kellemes vokálokkal tűzdeli a duó, hogy olyan atmoszférát alakítsanak ki, amitől megáll a világ. Fix helyük van a brit Radio 1-en, számaikért Pete Tongtól Diploig mindenki rajong, és nehezen tudjuk leplezni, hogy mi is mennyire be vagyunk zsongva!

A Passed az egyik kedvenc magyar bandánk, akik mesterien ötvözik a trapet, trip hopot és a popzenét. Egy DJ szett pedig arra ad alkalmat, hogy a fellépéseiknél kicsit jobban elkalandozzanak a tagok akár a könnyedebb, akár a súlyosabb elektronikus zenei irányokba – így már láthatjátok, hogy mégsem annyira földön túli ez a kapcsolódási pont. A BETWIXT rajongók a Szobában hallhatták már, mi történik amikor a DJ pult mögé állnak – teljes biztonsággal mondjuk, hogy elképesztően jó zenékre számíthattok!

Sokat emlegetjük őket, de hát jó okunk van erre. A BETWIXT alakulat a város legvagányabb házibuli-sorozatának újabb és újabb epizódját rendezi meg a Szobában, hónapról hónapra. Ezeken a szeánszokon a legaktuálisabb, mondhatni underground (akármit is jelentsen ez mostanában), ámde szigorúan táncbarát elektronikus zenei stílusok úgy ömlenek a hangfalakból, ahogy a hektóliternyi fény a szódásszifonokból. A legfőbb szempont náluk az, hogy a számok elképesztően jók legyenek, és nem az, hogy ismertek. 

A BETWIXT egy városi buszt majdnem megtöltő létszámmal rendelkezik, így sajnos mindegyikük nem tud fellépni ezen az estén. Velünk lesz a gárda három négynegyed felelőse, azaz BØC, illben és ddhd, akik a house-ból, techno-ból és electronica-ból főznek majd ki valamit. BRSK és ivancza a future bass, uk house, r’n'b vonalról hoz majd izgalmas szetteket. BandiT és Keleman pedig hip hoppal és trap-pel fogja teljessé tenni tavaszi minifásztiválunkat! 

Mit is mondjunk még… ez a buli teljesen elképesztő lesz! Nézzetek le hozzánk és hallgassunk együtt zenét! :)

amper_1_160324001

amper_1_160324012

amper_1_160324017

amper_1_160324030

amper_1_160324037

amper_1_160324095

amper_1_160324100

amper_1_160324104

amper_1_160324111

amper_1_160324121

amper_1_160324122

amper_1_160324124

amper_1_160324126

amper_1_160324147

amper_1_160324153

amper_1_160324173

amper_1_160324177

amper_1_160324194

amper_1_160324215

amper_1_160324246

amper_1_160324278

amper_1_160324283

amper_1_160324308

amper_1_160324325

amper_1_160324337

amper_1_160324345

amper_1_160324374

amper_1_160324382

amper_1_160324396

amper_1_160324400

amper_1_160324422

amper_1_160324440

amper_1_160324441

amper_1_160324451

amper_1_160324467

amper_1_160324482

amper_1_160324501

amper_1_160324510

amper_1_160324532

amper_1_160324600

amper_1_160324603