en
IAMYANK (CHI/ADAPTED) + CON
11.01 pén IAMYANK (CHI/ADAPTED) + CON

Az Amper Klub pénteki napja a zenei felfedezések jegyében fog telni, a meglehetősen ritkán hallott glitch hop felől közelítünk a basszusok földjére, majd a future garage, bass music és dubstep felé visszük az irányt. Egyik akusztikus túravezetőnk a budapesti iamyank lesz, másikuk pedig az ex-pécsi, a napokban Dániából éppen haza látogató Con!

Iamyank az imPro School oktatója, aki dobosként kezdte zenei pályafutását, itt azonban túl szűkösnek bizonyultak a keretek ahhoz, hogy teljesen kibontakozhasson. Producerként először a glitch-hop stílusában ért el sikereket, számai a CHI, Adapted és a Glitch Hop Community kiadóknál jelentek meg, valamint rengeteg remixet készített a legkülönbözőbb előadóknak: a Daft Punk, Péterfy Bori és az Anima Sound System ugyanúgy szerepel az átdolgozásainak listájában.

A szeptemberben megjelent kislemezében azonban már nem ragaszkodott egy stílushoz, inkább arra fektette a hangsúlyt, hogy az elképzelt számainak megtalálja a megfelelő környezetet. Így az EP-n sokkal erőteljesebben érződik a future garage hatása. De persze, a dobos énje sem tűnt el út közben, aki folyamatosan azon gondolkozik, hogy egy fellépést hogyan tudna izgalmasabbá tenni.

Az este másik fellépőjét a régi jó pécsi partista keménymagnak biztosan nem kell bemutatni. Con – mielőtt külföldre költözött volna – hosszú éveken át a pécsi éjszaka állandó szereplője volt Most azonban haza látogat és szerencsére nem repül el anélkül, hogy pörgetne egyet nálunk. Zenei repertoárjában a basszus-orientált zenék nagyjából összes stílusa megtalálható, a lassabb dub, dubstep, slowfast hangzásoktól elkezdve, az atmoszférikusabb future garagen át az egészen gyors drum’n’bass, vagy a rettentő gyors footworkig, úgyhogy egy meglehetősen változatos estének nézünk elébe. A Halloweenről itt maradt szellemeknek pedig fel kell kötniük a láthatatlan nadrágjukat, ha nem akarják, hogy a basszusok kiröpítsék őket az Amperből!

Oszd meg a többiekkel